Gyermeknap

„Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő. (Charlie Chaplin)

Mikor van a nemzetközi gyereknap?

Magyarországon minden év utolsó vasárnapja a gyereknap. A felnőttek ekkor fokozott figyelmet szentelnek a csemetéiknek, többek között jogaiknak és igényeiknek. A legfiatalabbaknak ilyenkor különféle társadalmi és sporteseményeket szerveznek, sokszor kis ajándékkal a gyerekeknek. Családi körben, cukrászdában is folyik az ünneplés. 

 

AJÁNDÉKCSOMAGOK GYEREKEKNEK

Gyereknap

Honnan ered a gyereknap?

A gyermeknap ünneplésének ideje a genfi gyermekjóléti konferencia dátumával, 1925. június 1-jével függ össze. Ezzel párhuzamosan említhető még a San Franciscóban megrendezett sárkányhajó fesztivál, amely a kínai árvákat emelte ki. Ezzel összefüggésben pedig a II. világháborúban elkövetett gyerekgyilkosságok is felmerültek. Ennek hatására pedig 1949-ben  a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kihirdette a gyermekvédelmi napot.

Először 1950. június 1-jén ünnepelték ezt a napot több mint 50 államban világszerte. Fokozatosan nemzetközi gyereknap lett belőle, és ez hazánkban is máig megmaradt, csakúgy mint számos európai és ázsiai országban. Maga az ünnepnap viszont államonként eltérhet. Magyarországon május utolsó vasárnapján tartjuk.

Nemcsak május utolsó vasárnapján...

Nem szokatlan az sem, hogy egyes országokban a gyermeknap november 20. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűléséhez kötődik ez a dátum, amikor is 1959-ben elfogadták a Gyermek Jogairól szóló Nyilatkozatot, valamint az 1989-es gyermekjogi egyezményt. Így az ENSZ javaslata alapján a gyermekek világnapját például Franciaországban, Spanyolországban, Finnországban, Svédországban, Svájcban, Horvátországban, Szlovéniában, Szerbiában, Görögosrzságban, Cipruson, Kanadában, Izraelben, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emirátusokban ezen a napon tartják.

Régi hagyománynak örvend a törökországi gyereknap, amelyet először 1920. április 23-án ünnepeltek. Törökországban ez a nap államünnep is, ugyanis a török állam szuverenitásának a napja. Az USA-ban a gyereknap június második vasárnapja. Nagy Britanniában és Spanyolországban május második vasárnapja. Japánban május 5., Csehországban és Szlovákiában pedig június 1. Németországban és Ausztriában szeptember 20. és Ausztráliában őszi nemzeti gyerekhetet tartanak.

Ajándékok gyereknapra

A dátumoktól eltekintve azonban minden országban megegyezik az a gyereknapi eszme, hogy az egyes államok békét, egészséges fejlődést és jó képzést biztosítsanak a társadalom legfiatalabb tagjai számára. A Nemzetek Szövetsége már 1924-ben egyértelműsítette, hogy a gyermekeknek különleges bánásmódban kell részesülniük, ami a róluk való törődést és a megszületésük előtti, illetve utáni gondoskodást illeti. Ez azonban sajnálatos módon a világ számos országában a mai napig nem ilyen természetes.

Közeledik a gyereknap? Nézzen körül a gyerekparfümök között

Ahogy azt már említettük, Magyarországon május utolsó vasárnapján tartjuk a gyereknapot. Biztosan nagyon örülnek az ön gyermekei is, hogy időt szán rájuk és számos játék várja őket ezen a napon. Gondolkodott már, hogy ezúttal mivel lepje meg csemetéit? Válassza bátran a gyerekparfüm bestsellerek egyikét. A gyerekek így egyben kedvenc mesehősüket ábrázoló új játékkal is gyarapodnak.

A lányok a Disney Jégvarázs, Barbie vagy Hello Kitty figuráinak örülnek meg leginkább. A fiúknak pedig a Marvel Comics Hero vagy Spiderman láttán csillan fel a szemük. Elég, ha kideríti, melyik filmhős vagy mesehős az aktuális kedvenc, és már bele is vetheti magát a gyerekparfümök világába. Gyermekei vagy unokái nagy örömére, a választék remek, és az adott ajándék láttán máris egy mesebeli világba kerülnek, ugyanakkor beléphetnek a számukra oly vonzó, általában a felnőttek világaként ismert parfümbirodalomba is…

Eau de Toilette 30 ml
Nincs készleten
Ajándékcsomagok
Nincs készleten
Ajándékcsomagok
Nincs készleten
Ajándékcsomagok
Nincs készleten
Ajándékcsomagok
Nincs készleten

A Parfimo.hu-n bizalommal vásárolhat. A bevált illatmárkák szépséges parfümös üvegekben kínálják termékeiket és az illatösszetevők egyike sem irritáló hatású. Alkohol helyett ugyanis víz alapúak. Nem tartalmaznak parabéneket és nem váltanak ki allergiás reakciókat. Sok gyermek Eau de Toilette kiegészítő kozmetikummal is megvásárolható, ez többnyire tusfürdő.

Még vonzóbb gyereknapi meglepetés lehet egy ajándékcsomag gyerekeknek. E téren is számos témában böngészhetünk. Ilyen például a My Little Pony, a Disney Princess vagy a DC Comics Batman. Mindezek tartalmazhatnak gyerekeknek előállított Eau de Toilette illatokat, ajakbalzsamokat, tusfürdőket, fürdőhabokat és öntapadó matricákat, kozmetikai táskákat, vízipisztolyokat. De vajon milyen árban vannak? Igencsak könnyen elérhetőek bárki számára, hiszen a skála többnyire párszáz forinttól párezerig terjed.

Disney – a gyermekek illatmennyországának sztárja

Az amerikai Disney valóságos legenda. Ez főleg a megfogó filmjeinek, meséinek köszönhető, illetve a kiadott képregényeinek, könyveinek és videójátékainak. A világszerte nagy érdeklődésnek örvendő márka a népszerű rajzfilmhősöket ábrázoló gyerekruhákat, jelmezeket és játékokat is kínálatába vett. Fokozatosan pedig gyerek kozmetikumai és parfümjei is megjelentek. Mindezek a kis hercegnők és lovagok feledhetetlen első illatszereiket testesítik meg.

Keresettek még a Mickey egér és Minnie Disney Eau de Toilette illatok is. A híres rajzfilmhősök 1928-ban öltöttek alakot. Először a Plane Crazy rövidfilmben jelentek meg. A Jégvarázs Disney Frozen illata Elsa, Anna, Sven bagoly, Kristoff és a szórakoztató hóember Olaf társaságába kalauzolja a gyerekeket.

A Disney Princess termékvonal egyenesen a kislányok álma.

Disney Princess

Star Wars, Hello Kitty, Chupa Chups…

Tekintetet vonzó, mókás, egyszerűen szenzációs kozmetikumokat kínál a gyerekeknek a sci-fi filmek világába hívó Star Wars vagy Csillagok háborúja termékvonal. Ezek a termékek az igazi rajongókat garantáltan megörvendeztetik gyereknapon. Ez lehet egy Star Wars illatszer vagy kozmetikum. Említésre méltó még az Eau My Unicorn márka, amely egyszarvúkat ábrázoló illatszereket kínál a gyerkőcöknek. Az elismert KOTO Parfums pedig finom és különleges illatokat kínál érdekes parfümös üvegekben. Köztük a következők szerepelnek: Hello Kitty, Barbie, Kimmidoll, Playmobil SUPER 4.

A Hello Kitty  megérdemel pár szót, hiszen szó szerint a kislányoknak lett kitalálva. A bájos cica a japán tervező Juko Simizu fejében született meg, aki megalapította a Sanrio céget. Hello Kitty megváltoztatta a japán kawaii popkultúra irányát. A fehér cica piros masnival egy japán Bobtail, és 2019-ben már a 45. születésnapját ünnepelte.

A legkisebbeknek készült illatos és színes Chupa Chups kozmetikumok nyalóka aromát éreztetnek. Már 1958 óta kaphatók. Egy kis érdekesség, hogy a Chupa Chups logója az ismert és elismert világhírű festő Salvador Dalí alkotása. A gyerekparfümök sorát gyarapítja a Marvel, a Minions vagy a Nickelodeon márka.

Star Wars

A tinik sem lesznek megrövidítve

Ahogy közeledik egy gyermek életében a felnőtté válás, egyre inkább lekicsinylően fog nézni a gyereknapra. Ha azonban valami folytán május utolsó vasárnapján a jókívánságok feledésbe merülnének, a „nagy kislány vagy kisfiú” titkon biztosan zokon venné. Válasszon hát neki egy jó illatszert ajándékba! Ha a kis-nagy ünnepelt szó nélkül elveszi és beviharzik vele a szobájába, rá se rántson, küldetés teljesítve.

A serdülő lányokat az Escada vagy a Britney Spears, a fiúkat pedig mondjuk a Diesel illatok érdekelhetik. Még több ilyen illattípus található a Fiatalos és trendi illatok között. Egy finom illatszer remek választás lányoknak és fiúknak a felnőtté válás felé vezető úton, még akkor is, ha a szülők örökre gyerek(ük)ként tekintenek rájuk.

 

Diesel Only The Brave
Szállítás:
Fizetés:
Tanúsítványok:
Made with by PragueBest