Betekintés a szempillaspirál történetébe

A nők már a régmúltban is sűrű és hosszú szempillákra vágytak. Az ehhez vezető út azonban nem volt zökkenőmentes. A szempillaspirálok rendkívül hosszú és izgalmas utat jártak be, míg megjelentek a mai formájukban. 

A szempillák kiemelése nők és férfiak esetében egyaránt népszerű volt, jó példa erre az ókori Egyiptom. Már i.e. 4000 évvel hamut, kajált és természetes zsírt használtak a szempillájuk sötétítésére, ugyanakkor a napsugarakkal szemben is ezzel védték a szemüket. A szempilla festése vallási okokra is utal.  

Később az ókori görögök már mérsékelték a szempilla festését. Az összetételt illetően sokkal inkább a növényi és ásványi anyagok kerültek előtérbe. Időszámításunk kezdetén azok a római nők számítottak divatosnak, akik elefántcsont spatulával felvitt szénnel festették a szempillájukat.  

A reneszánsz kori nők nem igazán foglalkoztak a szempillájuk sminkelésével. Ideálisnak ugyanis a magas homlok és a fehér alabástromfehér arcbőr számított. Ennek érdekében pedig nemesi körökben a nők eltávolították a szemöldöküket és a szempillájukat. A korábban a keleti országokból behozott orientális jellegű szépítkezőszerek pedig feledésbe merültek. 

A szempillaspirál története

Az Erzsébet-kori Angliában (16. sz.) a vörös haj, szemöldök és szempilla jelentette a szépségideált, amit lényegében az uralkodó I. Erzsébetről „mintáztak”. Sajnos az őt utánozó nők sokszor ráfizettek, hogy mérgező piros bogyókkal próbálták elérni a vágyott színárnyalatot. 

A 17. és 18. században a sminkelés újra divatba került, ráadásul a középosztályban is elterjedt. Hosszú és kiemelt szempillákra vágytak a 19. századi viktoriánus korban. A nők otthon hamuból, fekete bodzából és ricinusolajból készítettek sminktermékeket. 

Vízálló dúsító, hosszabbító és formázó szempillaspirál 9,4 ml Változat Very Black
3 175 Ft
(337 765,96  Ft / 1 l)
Hosszabbító szempillaspirál a dús szempillákért 6 ml Változat 01 Black
13 920 Ft
(2 320 000,00  Ft / 1 l)
Dúsító szempillaspirál 9 ml Változat Black
2 970 Ft
(330 000,00  Ft / 1 l)
Dúsító szempillaspirál 7,2 ml Változat Black
3 300 Ft
(458 333,33  Ft / 1 l)
Kedvezmény 5 %  5 %
Vízálló push-up hatású dúsító szempillaspirál 7 ml Változat 71 Black
3 375 Ft
(482 142,86  Ft / 1 l)
Kedvezmény 8 %  8 %
Dúsító szempillaspirál 9 ml Változat Extra Black
3 775 Ft
(419 444,44  Ft / 1 l)
Szempillaspirál a maximálisan dús szempillákért 13,1 ml Változat Black
3 300 Ft
(251 908,40  Ft / 1 l)
Dúsító, hosszabbító és tápláló szempillaspirál 9,5 ml Változat Very Black
3 470 Ft
(365 263,16  Ft / 1 l)
Dúsító szempillaspirál 10,7 ml Változat Black
2 970 Ft
(277 570,09  Ft / 1 l)
Vízálló szempillaspirál a maximálisan dús szempillákért 13,1 ml Változat Black
3 075 Ft
(234 732,82  Ft / 1 l)

Innen már csak egy lépés volt az újkori szempillaspirálok megjelenése. Létrehozásuk pedig Eugen Rimmel, illetve a Mabel és Tom Lyle Willams testvérek nevét dicséri. A formula vazelint, fekete pigmenteket és olajokat tartalmazott. A szempillaspirál a 20. század elején gömbölyű tégelyben volt kapható, és ecsettel vitték fel.

Tudta, hogy egyes nyelvekben, például a franciában, olaszban, spanyolban és arabban a „rimmel” szó magát a szempillaspirált jelöli a köznyelvben? Ennyire forradalmi volt Rimmel, a parfümőr.

A szempillaspirálok népszerűsége a fekete-fehér fényképek, majd a filmek megjelenésével csak nőtt. A 20. század 30-as éveiben a filmcsillagok rendkívül hosszú, sűrű és göndör szempillái azonban nem természetes eredetűek voltak. Egyébként 1938-ban szabadalmaztatták a vízálló szempillaspirált.

Helena Rubinstein 1957-ben mutatta be a tubusban kapható kefés szempillaspirált. Ezzel elkezdődött a modern szempillaspirálok története. Később, 1971-ben megszületett az ikonikus Maybelline Great Lash szempillaspirál, és 1989-ben a sláger a legendás Max Factor színtelen szempillaspirál volt.

Szempillaspirálok és fényképek

A 20. század második felében a következő nevek váltak ismertté a szempillaspirál népszerűsítése kapcsán: a Twiggy modellek, Marilyn MonroeAudrey Hepburn, aki állítólag gombostűvel választotta szét az egyes szempilláit.

A szempilla kiemelésének ma számos módja lehetséges. Különféle állagú és keféjű szempillaspirálok kaphatók. A professzionális szalonokban műszempilla, szempillasűrítés, szempilla dauer, stb. áll a kínálatban. Nagy keletjük van a szempilla növekedését segítő szérumoknak is. A klasszikus szempillaspirál azonban mindig beválik!

VÁLASSZA KI AZ önnek megfelelő szempillaspirált

Tudjon meg többet a sminkelésről és a sminktermékekről

Szállítás:
Fizetés:
Tanúsítványok:
Made with by PragueBest